"...ahogy én egyre jobban érzem magam és változom, úgy változik velem együtt édesanyám is..."
Világéletemben aktív életet éltem és nagyon szerettem a tanítói munkámat, mely egyben a hivatásom volt, így a nyugdíjba vonulás ideje nagyon megviselt. Sajnos ezzel egyidejűleg 89 éves édesanyám is súlyos, ágyhoz kötött beteggé vált, akinek ápolását én vállaltam magamra. A gyerekeim már a maguk életét élték a fővárosban, a férjem pedig évekkel ezelőtt meghalt. Az ő elvesztésével kezdtem magamba fordulni, és depresszióssá válni, ám a fent említett körülmények miatt a helyzet egyre romlott.
Édesanyám sajnos nem egy könnyű természet, akit a kiszolgáltatottság még keményebbé tett. Sokat ugráltatott, ridegen, szeretetlenül bánt velem. Úgy éreztem én mindent megteszek érte, amiért még egy "köszönöm"-öt se kapok. Voltak rossz és még rosszabb napjaim. Szedtem a nyugtatót, amire a férjem elvesztésekor szoktam rá, de ettől csak eltompultnak és levertnek éreztem magamat. Egyedül a kis unokám tudott mosolyra fakasztani, ha nagy ritkán látogatóba jött hozzám.
A craniosacralis terápiáról a lányom olvasott, és ő fizetett be az első kezelésre. Amikor elmeséltem Péternek az előzményeket, már akkor sírva fakadtam, amitől kicsit máris oldódni kezdett bennem a feszültség. A kezelés nagyon kellemes és megnyugtató volt, ahogy Péter személyisége is. A végén valahogy könnyebbek éreztem magamat.
A második kezelésnél már el is aludtam, és a végére ólmos fáradtságot éreztem a tagjaimban, mintha egész nap tornáztam volna.
A változás lassú volt és fokozatos, de azt tudom, hogy a hatodik kezelésre (ami az unokám születésnapjára esett) már egész vidáman mentem el, egy, az eddigieknél sokkal jobb héttel a hátam mögött. Az unokám még meg is jegyezte, hogy „milyen jó mama, hogy mostanában ilyen sokat mosolyogsz”.
A hetedik kezelésnél már arról számolhattam be Péternek, hogy milyen érdekes, hogy ahogy én egyre jobban érzem magam és változom, úgy változik velem együtt édesanyám is. Időnként váratlanul megölel és jóval kedvesebbnek, hálásabbnak tűnik. Így már az ápolása sem olyan nyomasztó teher.
A nyolcadik kezelés után újra felvettem a kapcsolatot a régi barátnőkkel, akikkel kávézóba, kis kiruccanásokra járunk, és úgy éreztem újra van miért élnem. Időközben a kezelés hatására a nyugtatóból már sokkal kevesebbet szedtem, az orvosommal egyeztetve elkezdtük még jobban csökkenteni az adagot, mígnem végül teljesen el is tudtam hagyni.
Ezúton szeretném megköszönni Péternek, és ennek a csodálatos módszernek, hogy újra tudok örülni az életnek.
